Az alapítóról

Kedves Olvasók, kedves Érdeklődők!

Varga Katalin vagyok, 1967 decemberében születtem Budapesten.

Nő vagyok, anya, gyerek, testvér, társ, sokaknak barát, mentálhigiénés segítő szakember.
Egy lombikban fogant leánygyermek boldog anyukája.

Általános iskolai éveimből hatot Berlinben töltöttem, 1975 és 1981 között.
Hazaköltözésünk után, a budapesti gimnáziumi éveim alatt a német nyelv szeretete mellett elkezdtem angolt is tanulni.
Szabadidőm nem sok volt, NB I-ben és az ifjúsági válogatottban röplabdáztam.
1986-tól a Külkereskedelmi Főiskolára jártam, német-angol szakra.

A főiskola után két felsőfokú nyelvvizsgával egy ideig kerestem a helyemet, majd 1994-ben egy főiskolai évfolyamtársammal alapítottunk egy nyelviskolát, ahol szaktanárok bevonásával 17 évig magyar nyelvet tanítottunk külföldieknek.

A magánéletem és a párkapcsolataim közben alakultak így is, meg úgy is …

2004-től úgy éreztem, végre kerek a világ és jöhet a családalapítás. Ekkor már 37 éves voltam. Nem lettem várandós.
2007-ben, a kivizsgálások után megkaptam a “meddő” megbélyegzést.
2008 márciusában két elzárt petevezetékkel és kimerülő petefészekszindrómával sor került a lombikkezelésre és még abban az évben, decemberben megszületett a kislányunk.

Boldogok voltunk, de nem volt könnyű. Családdinamikai kihívások mentén, külső szakmai segítséggel és az önismeret útját járva, egyre jobban ráláttam a saját történetemre, majd egy ponton a saját dobozomból kinézve elkezdtem a meddőség lelki hátterét tanulmányozni.

 2011-ben felhagytam a nyelviskolai tevékenységgel, majd megálmodtam és 2013 őszén életre hívtam a CsillagKuckó segítői terét.

 2014 januárja óta dolgozom itt kliensekkel/vendégekkel, eleinte pro bono, tapasztalati segítőként tevékenykedtem, majd ebből nőtte ki magát a segítő szakember hivatásom.

 2015-2017 képződtem a Károli Gáspár Református Egyetem Mentálhigiénés segítő szakember szakán.

 2017-től – az egyetemi projektmunka hozadékaként – munkatársammal vezetem a Vörös Fonal – A babád útja hozzád tematikus, mentálhigiénés női csoportos programot.

 2021-ben jelent meg A babád útja hozzád – 30 élettörténet a nehezített gyermekáldásról c. könyvünk, amelynek ötletalapja ez a női csoportprogram, és amelyben saját klienskörből 30 nő vall őszintén, mélyen és kendőzetlenül a saját életéről ebben a témában. Nemcsak sikertörténetek vannak a könyvben, hanem olyanok is, amelyekben (még akkor) nem adatott meg a gyermekáldás

• 2022-2024 között végeztem az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Reproduktívegészség-fejlesztő és meddőségi szaktanácsadó képzését. A szakdolgozatomat a hazai meddőségi intézményrendszerről és a pácienscentrikus ellátásról, valamint a mentálhigiénés segítség fontosságáról írtam.

• A 10 éves segítői és praxis-tapasztalat, a hozzám forduló érintettek történetei és beszámolói, valamint a szakdolgozatom témája összefonódott, és mindez megérlelt bennem egy gondolatot: Hogyan lehetne lelkileg nagyobb körben, rendszerszinten támogatni a meddőségi/termékenységi intézetekbe járó pácienseket?
2024 júniusában elindítottam egy egyetlen kérdésből álló felmérést, amelyről itt olvashattok, és ha úgy érzitek, szavazhattok is: Pufferszoba Projekt©

 

Érdekes és sokszor megosztó dolog a lombikkezelés.
A mi lányunk így fogant. Ezért nem állíthatom, hogy a ‘lombikozás’ nem jó, hiszen – hála az orvostudománynak – lett egy gyönyörű gyerekünk. Viszont állítom, hogy mindennek van határa. És biztosan állítom, hogy a mai nyitottságommal és ismereteimmel az orvosi út mellett az önismereti út, a saját testi-lelki működésem és saját magam megismerése irányába is fordulnék. Nagy erőforrás és segítség ez, nemcsak a nehezített gyermekáldásban, hanem később is. A lányunk most már kamasz, és bizony sokszor jól jönnek a tanultak, és az újabb tanulások. Sosincs vége, ez egy dinamikus folyamat, a személyiségformálódás nem áll meg és izgalmas.

 

Ha megtisztelsz bizalmaddal, tudunk személyesen és online is találkozni egy őszinte beszélgetésre, ahol te is találkozhatsz önmagaddal. Segítek önbizalmad és erőforrásaid előcsalogatásában és megerősítésében is.

Szeretettel várlak a CsillagKuckóban,
Varga Katalin (Katka)
termékenységtámogató mentálhigiénés szakember,
reprodukciós tanácsadó, tapasztalati segítő
vargakatalin.hu
vorosfonal.net

 

Várunk szeretettel és diszkrécióval a

CsillagKuckóban - ahol fókuszban a testi-lelki termékenység.

Küldetésünk, hogy ott is születhessenek babák, ahol eddig csak vágytak rájuk.

Kedves érdeklődők,

A szokásos egyéni segítő konzultációink mellett a
következő csoportprogramot indítjuk:

2013 óta építgetett facebook-oldalunkat sajnos 2023 októberében feltörték.
Kis bosszankodás és szomorkodás után megszületett az új oldalunk,
ahol megyünk tovább és ahol várjuk a ti csatlakozásotokat is.

Szeretettel, a CsillagKuckó csapata

(A honlapon is alakítgatunk picit, ez folyamatban van, elnézést, ha itt-ott nem letisztult.)